Minden rendben.
Borbarát Klub Paks

Hírek

A pince kulcsa a metszőolló
Létrehozva: 2023. október 6. » Kategóriák: Beszámoló, Rendezvény

Az októberi klubtalálkozó vendége a három borvidéket felölelő Duna borrégióból érkezett. A vendégünk Szentpéteri Attila volt, aki a nevével fémjelzett pincészet tulajdonosa, szőlőműves, borász, a Kunsági borvidékről, azon belül Kiskőrösről érkezett. A bemutatóra elkísérte lánya, Szentpéteri Flóra, aki borászat életében a marketing ügyekkel foglalkozik.

A Szentpéteri család képviselői

A bemutatóra nagy várakozással tekintettünk, hiszen a Kunsági borvidék a Klub 25 éves működése során ezidáig alul reprezentált volt a kiterjedtségéhez, a közelségéhez és az egyre szaporodó elismerésekkel elismert borászatok számosságához képest. A kíváncsiságot talán az is táplálta, hogy a korábbi kétes hírű „aranyháromszög” korszak után, a költő szavaival élve „Hadd látom, úgymond, mennyit ér. A velszi tartomány.” Bár ezt a kérdést Attila hamar helyretette: „Nem hiszek abban, hogy a Kunságon laknak a betyárok, a többi 21 borvidéken a frankó srácok…” Hiszek viszont a tisztességes munkában, a minőségben, és ezen keresztül elért, mások által adott őszinte visszajelzésekben. Az idei évben is három nagy nemzetközi és egy hazai versenyen nyertek a pincészet termékei 9 db arany vagy külön díjat.

A Szentpéteri Pincészet egy klasszikus családi pincészet, amely három generáció tapasztalatát öleli fel. Mára Szentpéteri Attila és ifjabb Szentpéteri Attila irányítja a pincészetet. Az általuk művelt birtok 60 hektárt tesz ki, rajta 18 fajta szőlő van jelen. Jellemző a család felfogására és ragaszkodására, hogy amikor átnézték, hogy melyik fajta elhagyásával lehetne az életüket megkönnyíteni, a végső döntés két új fajtával való bővülést eredményezett. A fajták közül a legnagyobb büszkeséggel az irsai olivért, kékfrankost, cserszegi fűszerest, kadarkát és a generosát említi a gazda. De az igazi „szerelemgyerek” a 2000-es évek elejétől a nero!

A nero 1965-ben került kifejlesztésre Csizmazia József és Bereznai László által, az Eger 2-ként is ismer seyve villard 12.375 E.2 és a Gárdonyi Géza (medoc noir és a csabagyöngye kereszteződés) fajtákból. A nero-t 1984-ben jelentették be fajtaelismerésre és 1993-ban lett államilag is elismert, termeszthető szőlő. Az első bejegyzés csemegeszőlő osztályban engedélyezte, de mára borszőlőként is elismert. Bora egyébként magas antioxidáns tartalommal bíró, igazoltan gyógyhatású, gyulladáscsökkentő hatású. Az országban ma is csak 100 hektáros nagyságrendben termesztett fajta. Tolna megyében a nero fajta apostola Merfelsz Gábor, aki maga is azt vallja, hogy az ő borainak a jellegzetes ujjlenyomata a nero. Aki kérte, annak Gábor segített a tapasztalataival, így volt ez a Szentpéteri Pincészet esetében is: „Igen, jó néhányan megkerestek, hogy beszélgessünk a neroról. Például a Szentpéteri Pincészet, akik a Duna-Tisza közén értek el kiváló eredményeket a fajtával. Kóstoltam, zamatos, karakteres, jó ivású bort készítettek.”

Attila egyébként meleg szavakkal illet minden borászt, mert elmondása szerint országszerte sokan bizalmukba fogadták és eddig mindenkitől sokat tanult. Különösen nagy tisztelettel említette többször is meg Fekete Mihály szekszárdi borász nevét.

De végre beszéljünk az est kínálatáról is! A bemutatott borsor 8 tételből állt:

  1. Tradicionális pezsgő 2021 (A tétel Chardonnay Methode Traditionelle 2020-as változata 2023-ban a Berliner Wein Trophy, Vinagora, Országos borverseny arany vagy külön díját kapta)
  2. Irsai Olivér 2023
  3. Chardonnay Válogatás 2022 (2023-ban a Berliner Wein Trophy arany díját kapta)
  4. Nero rosé Válogatás 2023 (2023-ban a 2022-es évjárat Berliner Wein Trophy és Vinagora arany díját kapta)
  5. Nero siller 2022 (korábban a Paksi Siller Verseny legjobbja lett, amiről az üzletben egy sárgödör-téri festmény is tanúskodik)
  6. Cabernero prémium rosé 2022 (2023-ban az International Rosé Championship arany díját kapta)
  7. Nero vörös 2022
  8. Generosa Késői szüret 2019 („…nem attól késői, hogy éjjel szüreteljük…”)

Mindegyik bemutatott tételre tökéletesen igaz, hogy a fajta jelleget teljes mértékben megjelenítő illat- és ízvilág, kosárnyi érett gyümölcsösség, fiatalos lendületes savak jellemzik. Sokoldalú, hosszú lecsengéssel, magas bel tartalommal rendelkező, harmonikus, könnyen fogyasztható borokat élvezhettünk.

A visszakóstolásra mindegyik tételből szinte csak egy „csányi pohárra” való maradt.

A bemutatott tételek messzemenően visszaigazolták mindazt az őszinte viszonyt, ami a szőlő, a borok és a gazda között fennáll. A gazda nagy hozzáértéssel igyekszik megadni mindent – figyelmet, gondoskodást, kíméletes növényvédelmet, terméskorlátozást, kézi szüretet, stb. – a szőlőnek, ami a jó terméshez szükséges. A szőlőt úgy és addig érlelik, aminek szánják. A pincében minden szükséges hozzáértés, technológia és eszköz, rendelkezésre áll. Minden adott ahhoz, hogy élvezhető, minőségi borokkal kényeztessék a fogyasztót. Az elkészült borokat meleg szívvel, emberi szavakkal, történetekkel körítve mutatják be a vendégnek. Az ilyen tökéletesen kiegyensúlyozott fizikai és szellemi élményt receptre kellene felírni mindenkinek! Akinek lehetősége van rá, ne hagyja ki!

Köszönjük Flóra és Attila!

 

Borbarát Klub Paks Paks, Rókus u. 21. E-mail: info@govern-soft.hu
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont).
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Cookie tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Cookie beállítások