Minden rendben.
Borbarát Klub Paks

Hírek

Dr. Palik László borbemutatója
Létrehozva: február 8. » Kategóriák: Beszámoló, Rendezvény

Zselízen és környékén már az 1600-as években is termesztettek szőlőt. Említésre méltó fejlődés az 1700-as évek végén történt, amikor is az Eszterházy család birtokába került a zselízi uradalom. Ekkor nagy fejlődésen ment keresztül a környék, kastélyt építettek Zselízen és a környék mezőgazdaságát nagy mértékben modernizálták. Eszterházy nevéhez fűződik az uradalom szőlészetének modernizálása, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetett a borászat színvonalára is. Többek között az uradalomhoz tartozó nagypeszeki szőlőültetvényen gyönyörű pincét építtetett, ahonnan Bécsbe is szállítottak a gróf boraiból. A pince a második világháború után az állami gazdaság tulajdonába került. A pince érdekessége, hogy 1957-ben itt nemesítették ki a Peszeki Leányka szőlőfajtát. Horňáček Ernest és Zabadal Michal a Mézesfehér, Sárgamuskotály és a Feteasca Regala fajtákból nemesítették ki. A szőlészetben ma is található néhány eredeti Peszeki Leányka szőlőtőke. Az 1992-es évtől a pincének több bérlője is akadt, majd 2001-ben az épület leégett és az ültetvény tönkrement. 2003-ban magántulajdonba került. Tulajdonosai Palík László és Palík Klára az ültetvényt teljes egészében újra telepítette, így ma 15 hektáron 60 ezer tőkét művelnek. A szőlőtermésből nagy odafigyeléssel bioborokat készítenek. A pince épületét szintén felújították. A szőlő feldolgozása az ősi, több, mint 230 éves nagypeszeki pincészetben történik, melyet az elmúlt évszázadok történelmi viharai sem tettek tönkre. Az üde, könnyed, gyümölcsös italok mellett megtalálhatóak a komolyabb, testesebb fehér- és vörösborok is. Célunk a kitűnő minőségű, fajtajelleges, a peszeki szőlőhegy karakterét magában hordozó borokat előállítani, elérhető áron.

https://www.bio-centrum.sk/

 

Kóstolt borok:

- saszla

- rajnai rizling

- bianca

- rizling szilváni

- olaszrizling

- oportó

- kékoportó

- cabernet savignon 2015

- aliberné 2015

- syrah 2013

- dorfelder 2012iz

- ananász bor 2018

- szilva bor

- bodza bor

- málna bor

- meggy bor

- paradicsom bor

- cabernet savignon portói

 

Borbarát Klub Paks Paks, Rókus u. 21. E-mail: info@govern-soft.hu